2023. szeptember 24., vasárnap

Miért jó fát ölelni?



 


Miért jó, ha fát ölelsz?

Biztosan hallottál már arról, hogy ha különböző fákat ölelsz, feltölthetnek energiával, vagy épp megnyugtatnak. Akár láthattál is egy két érdekesnek tűnő embert, akik fákat ölelgetnek egy parkban vagy erdőben. Nem, nem bolondok, csak tudják, hogyha egy kis plusz energiára van szükségük vagy épp meg szeretnének nyugodni, mennyi jótékony hatása van ennek a műveletnek. Természetesen nem mindegy, hogy épp melyik fát öleled meg.

 

A Fa-terápiát már az ókori görögök és rómaiak, a kelták és az indiánok is alkalmazták. Ők úgy tartották, hogy a fáknak szellemük, lelkük van, akik képesek erőt adni, segíteni rajtunk. A fa-terápia a német származású, természetgyógyászatban jártas Manfred Himmel által vált hivatalossá, aki rájött, hogy a fáknak gyógyító erejük van.

A fák földből, vízből, levegőből és napfényből szívnak magukba energiát. Erős pozitív aurával rendelkeznek, amit azonnal érezhetsz, ha egy fa közelébe kerülsz. A fa energiája jótékonyan hat a mi auránkra, energiamezőnkre: megtisztítja energiaterünket, oldja a feszültséget, megnyugtat, erővel, pozitív energiával tölt fel.

 

A fenyő: felszabadító, megkönnyíti a légzésed, segít a terhek alól fellélegezni. Bár velük érdemes óvatosan bánni, hisz sok mézgát termelnek, ezért körültekintően válaszd ki.

Az almafa javítja a hangulatot, főként tavasszal mikor édes szirmai illata száll a levegőben. Alkalmazása: A lehangolt és szomorú embernek hasznos az almafa derűs kisugárzása.

A bükkfa: hatalmas energiákkal rendelkezik. Az egyik legerősebb energiamezővel rendelkező fafajta, lehangoltság, depresszió, fáradtság és stressz ellen is célszerű megölelni – vagy nekitámaszkodni – legalább tíz percre. Segít abban, hogy megszabadulj a rosszkedvtől, visszaadja az életkedvedet, ráadásul élénkítő hatással is bír. Ha stresszes az életed, a bükkfa áldásos hatását ne hagyd ki. Erősíti a teherbírásodat, és megszabadít a gyötrő gondolatoktól.

A hársfa: amennyiben nagyon boldogtalannak érzed magad, esetleg egy szerelmi csalódáson vagy túl, akkor a te mentőöved. Ennek a fának az energiája képes szívedet újból összeragasztani. Nála megnyugvást találsz, és enyhülhetnek borongós érzéseid.

A gesztenyefa: segíthet abban, hogy érzelmeiddel tisztába jöjj. Ha sokat szorongsz, aggódsz és bizonytalan vagy, akkor a gesztenyefa lombaji alatt keress menedéket. A fa elszívja a negatív érzéseket, és lelkedet megnyugvással tölti el. Erős szeretetenergiát áraszt magából, begyógyítja a lelki sebeket, erőt ad szakítás után, és segít jobbá tenni a kapcsolatunkat.

A cseresznyefa: az egyik legszebb dísze egy kertnek, főleg tavasszal, mikor virágzik. A japánok külön ünnepet szentelnek ennek a fának és minden tavasszal várják a cseresznyefavirágzást. Egyben az új élet, a szerelem ígéretét. Ez a fa oldja a szexuális gátlásokat, és segít abban, hogy érzelmeinket megélhessük. A cseresznyefát érdemes pároddal együtt átölelni vagy kis időt a tövében tölteni.

A nyírfa: erősíti a belső látás képességét. Fejleszti intuíciónkat. A nyírfa energiája segíthet a tisztánlátásban, önfejlesztéssel és önismerettel ötvözve pedig jobban átláthatunk az embereken és könnyebben elkerülhetjük, hogy becsapjanak minket.

A tölgyfa: maga az erő jelképe. Szilárd, fenséges és a legnagyobb viharban is képes egyenesen állni. Ha nehéz feladatnak nézel elébe, esetleg kishitű vagy, oltalmat találhatsz a tölgyfa törzsénél. Lelkedet, szellemi erődet képes erősíteni energiájával. Minél több időt töltesz elegy tölgyfa közelében vagy tölgyfaerdőben annál erősebbnek, energiával telinek fogod magad érezni.

A juharfa: ha belső nyugtalanságot, feszültséget érzel, tartózkodj egy kis időt juharfa közelében, segíteni fog energiájával.

A fűzfa: kiválóan alkalmas, hogy kicsit lecsendesítse háborgó idegeidet megnyugtat. Azonban túl sok időt (órákat) nem jó egy fűzfa közelében tartózkodni, mert akár fejfájást is okozhat, egy idő után pedig lehangolttá is tehet.

Az itt fel nem sorolt fák platán, körte stb. hisz rengeteg van még szintén rendelkeznek a fenti energiákkal. Hogyan tudhatod meg, hogy melyik fa milyen energiaminőséget hordoz? Elég ha megfigyeled külalakját, erősségét, gyengeségét vagy figyelembe veszed gyógyhatásait és analóg módon kitalálhatod, melyik milyen energiával rendelkezik.

Használd e kis tájékoztatót egészséggel és bátran. Csak nyerhetsz vele.

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari

  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:

Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

2015. május 17., vasárnap

Gondolatok jóslásról és jósokról


Kedves Jósoltatni kívánó!    
A megszólítás nem biztos, hogy a legfrappánsabb, de nézd ezt el nekem. Nevem Dóra, jóslással és tanácsadással, lélekgyógyítással foglalkozom. E cikk megírásával szeretném figyelmed felhívni arra, hogy mire figyelj oda, ha az ezotéria világában még nem ismered ki magad teljesen, de érdekel ez a misztikus világ.
A jóslás már több ezer éves tudomány. Jósoltak csillagokból, vízből, álmokból stb. Bár a kártyajóslást csak az 1600-as évek körül kezdték el, napjainkra igen széles körben közkedvelt lett.

Mire jó a jóslás, a jósoltatás? Az embereket mindig is foglalkoztatta a jövő. Ha bármilyen problémánk van segíthet kideríteni annak okát és egy jó jós, tanácsot is ad, hogyan oldhatjuk meg a problémát. A jövőkép melyet eléd tár,  90%-ban a jelen döntéseid, érzéseid és gondolataid következménye. A maradék 10%-ba esnek a sorsszerű dolgok, melyeket nem tudunk kikerülni. Szükséges fejlődésünkhöz.  A jós arra hivatott, hogy a legjobb tudása szerint feltérképezze számodra döntéseid lehetséges kimenetelét és segítsen problémáid megoldásában tanácsaival. De ez csak tanács, ne felejtsük el, nekünk kell dönteni,  mérlegelni. A jós csak az utat mutathatja, de nem befolyásolhat, kényszeríthet. Ha ezt bárhol tapasztalod, ne menj oda többet. Megtudhatjuk döntéseink következményét, az előttünk álló sorsszerű dolgokat.  Az egyiket tudjuk befolyásolni a másikat nem.
Napjainkban sajnos sok olyan ember létezik, aki hivatásának véli ezt a "tudományt", de köze nem sok van hozzá. Csak pénzforrásként tekintenek erre a munkára, tisztelet a kivételnek.  Abban szeretnék segíteni, hogy ezeket az embereket lehetőség szerint el tudd kerülni.

Egy két jó tanács, megfogadni nem kell, de érdemes átgondolni.
A jós aki valóban jó, képes segítséget nyújtani nem csak a kártyákon keresztül. Példát mutat életével is. Nem száll el az anyagi világban az árakkal. Pl. egyértelmű pénzlehúzásra utal, ha valaki több 10 ezret elkér. De ez minden ember joga és neked is jogod van ezt elfogadni vagy elutasítani. Mindenkinek a pénztárcájához mérten kell dönteni. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem mindig az a jó ami nagyon drága. De ne válassz olyat se aki túl olcsó. Pl. 1-2 ezer Ft-ot kér. Ez arról árulkodik mennyire értékeli magát, mennyire bízik vagy nem bízik a tudásában. A tudás ha meg is van, nem lesz számodra 100%-os segítség. Aki nem bízik a munkájában, a jóslásában nem lesz képes 100%-os segítséget nyújtani.  Kérdezhetnéd mi van azokkal akik ingyen csinálják? Ez más kérdés. Van aki valóban hobbyból csinálja, segíteni szeretne, nem ebből él,  vagy épp azt mondja adsz amennyit gondolsz. Ez is jó lehet, de vigyázz, mert itt is vannak kóklerek. Nem áll rossz szándék mögötte, de a tudása hiányos lehet. Nem minden esetben, de előfordul. A jóslatokat érdemes mindig feltételesen elfogadni, amin lehet változtatni ha szükséges, de te dönts.
Ne add ki magad. Ne mesélj el, minden dolgot, hisz már könnyű lesz a dolga a jósnak. Összerakja a hallottakat és kész a jövendölés. Aki tud az tud e nélkül is. Persze egy két segítség nem árt, hogy jó helyen rá. Csak ésszel. Inkább az események, személyek beazonosításánál könnyítheted ezzel a munkáját, de nem szükséges.
Egy jósnak, elsődleges szempont kell legyen a segítségnyújtás.  Szívből kell, hogy jöjjön a segítség. Tanulhatott rengeteg iskolában, képezhette magát tanítóknál egy bizonyos szintig ez mindenkinél működni fog, de igazán akkor lát jól, ha szívből teszi. Intuíció, szeretet, empátia és a szándék a jó szándék és nem utolsó sorban a tudás kell hozzá.
Ne higgy a hülyeségekben. Ehhez kell az is, hogy kicsit gondolkozz. Bocsánat, ha valakit ezzel megbántottam, segítő szándék van bennem. Csak gondolj bele, hány olyan híradást lehetett látni, hallani, ahol tanult, iskolázott embereket vágtak át jósok azzal a szöveggel, hozza ide a pénzét, hogy mágiát csinálhasson, mert meg van rontva stb.....aztán több 10 millióktól szabadították meg. Egy részt nem kell tudni senkinek a te anyagi helyzetedről, de ha már tud, pénzt soha ne adj ki a kezedből. Ilyen nincs hogy a pénzen van rontás. Max. rád tehetett valaki, de ez teljesen más, vagy az anyagi helyzeted gyarapodását gátolhatják, de ez is más. Létezik mágia, hatásos is, de nem mindegy ki csinálja, és milyen eszközökkel, szándékkal, engedéllyel, engedély nélkül stb. Ha már itt tartunk és ezt nem hagyhatom ki: ne csináltass szerelmi kötést csak abban az esetben nem üt vissza, ha ezt pároddal egyetértésben együtt kéritek. Minden más formája, főleg ha az illető akire kéred nem tud róla, nem adta beleegyezését, fekete mágiának minősül. A következmény pedig nem marad el. Bővebben ezekről is olvashatsz itt egy másik blogban.

Visszatérve a jósláshoz. Ha már megtaláltad akiben megbízol és jósol neked. Hallgasd meg, fogadd el, de ne ez legyen az ok,hogy valamiért így vagy úgy döntesz. A hallott információ legyen segítség a számodra, de a döntést te hozd meg, jól átgondoltan figyelembe véve a körülményeket. Ha pedig valami nem megy és még a kártyák is megerősítik, hogy ezt le kéne zárni, el kéne engedni akkor tedd meg. Ha még mindig bizonytalan vagy, kikérheted egy másik jós vagy látó véleményét is, csak egyet ne tégy. Hogy elkezdesz ide-oda szaladgálni és akár 1o-hez is elmész csak azért, hogy azt halld amit hallani akarsz. Ez csak meg fog zavarni s még döntésképtelenebbé válsz. Azt gondolom, ha rátalálsz egyre aki valóban jó, maradj mellette. Persze kipróbálhatsz másokat is, de nincs nagy értelme, ha jó, ugyan azt fogja a másik is látni.
Mi van az önbeteljesítő jóslatokkal? Hát van ilyen is. Ha pozitívat hallunk nincs gond, várjuk örömmel, de ha valami szerencsétlenségről szólt és esetleg ez nem igaz (mert épp egy olyan mondta aki nem ért hozzá) még is megtörténik. Miért? Mert a gondolat teremtő. Tulajdonképpen itt jutunk el oda, hogy minden lehetséges.
Általában az emberek nagy többsége ha pozitívumot hall egy jóslásnál, örül, de nem foglalkozik vele, mert az majd jön. Viszont egy negatívum hallatán ott motoszkál a fejében még akkor is, ha nem vette komolyan. Minél többet foglalkozunk ezzel a gondolattal és ráadásul érzelem is társul hozzá, hisz az ember fél, hogy meg ne történjen, már is energiát adtunk neki. Nagy a valószínűsége, hogy megvalósul. Tehát nem lett volna, de megteremtettük.  Kérdezheted miért nem valósulnak meg a hülyeségből kimondott, jósolt de pozitív dolgok? Ugyan ebből az okból.  A pozitív dolgok megvalósításához is energia kell. Még pedig pozitív elvárás, öröm, vágy de erős érzelem. Mivel a pozitív elvárásunk gyengébb általában ezért kevesebb az energia, némelyeknél ez is megvalósul, de ahol nem volt elég az öröm energia, a boldog vágyakozás, hit annál nem fog.
A félelem tehát ami a negatív dolgokat táplálja mindig mindenkinél erősebb akaratlanul is, ezért hamarabb bevonzza az adott dolgot.
Remélem segítettem a fenti tanácsokkal és elkerülöd majd a buktatókat.
De ha néha még is belefutsz valami nem kívánatosba, állj meg egy pillanatra és gondolkozz el, vajon mi az amit ebből tanulnom kell?  Hisz semmi  sem történik ok nélkül. Ok és okozat, ez az egyik szellemi törvény.
Ha szeretnél többet tudni megtalálsz itt .

Legyen az életed gyönyörűséges és tudd az élet nehézségeit könnyedén megélni. Mert azért vagy itt, hogy boldog légy.

2015. március 22., vasárnap

Valóban annyi a világ amennyit látunk belőle?

  Igen,mind addig míg nem kezdesz kutatni a dolgok után. A jelek folyamatosan érkeznek hozzánk és ha figyelünk, észrevesszük.
 Értelmezni kell néha, mert nem mindig egyértelműek, de folyamatosak.
Azt gondolom, hogy aki nem hisz Istenben, a lélekben, semmiben, azzal is történnek csodák, szólnak hozzá az Angyalok vagy a Szellemi vezetője. De mivel nem nyitott ezekre a dolgokra ezért az agy szelektál. Közbeszól az egó Miért történik így? Mert ez az Ő hit rendszerébe nem illik bele, ezért az agy számára nem létező dolog, nem elfogadható.
De ettől még valóság.
Sokkal több a világ mint amit mi fel tudunk fogni belőle!

Ha tágítjuk a látás módunk tágul a világ is, tehát egyre több dolgot fogunk érzékelni mint azelőtt.
 Mi kell ehhez?A nevelt vagy felvett hit rendszert kell megváltoztatni.Nem könnyű :) és időigényes. De csak lépésről-lépésre tudsz haladni!! Szerintem megéri!!! De ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
Ha valaki mégis úgy dönt, hogy ezt megteszi, csodás dolgokat fog felfedezni maga körül, önmagában, másokban és a világban. Erősödik a hite, mely által boldogabb s a rossz időkben is reménytelibb lesz és könnyebben vészeli át az élet próbatételeit.
A tisztánlátás kialakul. Tudni fogja, ki milyen szándékkal van felé, egy helyzetben éppen akkor mi a leghelyesebb döntés. Saját életét könnyíti így meg és nem utolsó sorban boldog lesz.
Miért lesz ettől boldog?
Egyszerű. Mert nincs félelem többé és aggódás. Életünkben ez a két dolog ami talán minden bajnak az okozója. A félelem és az aggódás folyamatosan termeli a stresszt. Minden pillanatban egy készenléti állapotot kíván tőlünk. Tudjuk jól, hogy a stressz, aggodalom, feszültség megbetegít. Valós betegségeket okoz, mint vérnyomásproblémák, szívbetegségek, és még sorolhatnám.
A természetes öregedéssel járnak bizonyos problémák, hisz testünk elfárad. De ha megadjuk neki amire szüksége van, mozgás, megfelelő táplálkozás, amennyire lehet teher és stresszmentes élet (mindenki munkája más és vannak olyan munkák, melyek folyamatos stresszel járnak), de meditációval, minden olyan tevékenységgel, melyet örömmel végzünk megadhatjuk azt a pluszt, hogy képes legyen szervezetünk, lelkünk az egyensúlyt megtalálni és megtartani ezzel már is csökkentettük, lassítottuk az öregedés folyamatát. Kívül és belül:) 
Ha szeretnénk sokáig, egészségesen és boldogan élni ki kell nyitni szemünket, tenni kell önmagunkért és a világért. Segítenünk kell egymást a fejlődés útján. A tudatosság az alapja.
Mit jelent tudatosan élni? Minden cselekedeted, gondolatod és érzésed tudatosan irányítod. Ez a tudatosság. Tehát nem engedhetjük meg az érzelmeinknek, hogy uralkodjanak rajtunk. Nekünk kell az érzelmeinket uralni. Sokan azt gondolhatják..... nagyon szép, de hogyan? Úgy, hogy pl. egy vita közepén az ember oda sem figyel a másikra mert a saját igazát hajtja. Folyamatosan emelkedik a stresszhormon, míg azt veszi észre, hogy már üvölt, néha meggondolatlanul bántja a másikat szavakkal stb... Na ez az amit kontrollálni kell. Egy vitát le lehet folytatni úgy is, hogy a hangom csak határozott, de nem üvöltő, figyelek a másik érveire és álláspontjára, de érvényre juttatom az enyémet is. Nem engedem meg, hogy a düh elöntsön. Azt mondhatják, igen de akkor csak elfojtom. Ez igaz, és nem helyes. Ki kell adni, de másképp.... Mi nem a másik embert akarjuk bántani, csak a dühünket szeretnénk kiadni. Mindenkinek meg kell találni a számára legmegfelelőbb stressz levezetést. Én például meditálok, festek, sétálok. Van akinek ki kell üvöltenie magából, hát tegye, de nem a párjára, gyerekére stb... hanem menjen ki a szabadba és üvöltse ki. Vágjon földhöz egy tányért vagy táncolja ki magából.Sok megoldás van, de mindig figyeljünk arra, hogy ne a másikat bántsuk ezzel. Egy idő után már erre sem lesz szükség, mert a düh megszűnik majd. Hisz a düh az egónkból fakad. Ahogy változunk, egyre kisebb lesz az egó bennünk és már nem dühít a másik mert látjuk mit miért tesz és mond. Ezért nem tudunk haragudni, csak szeretni őt. Nem mondom, hogy ez egyik hétről a másikra megtörténik, mindennek idő kell, de el fogod érni.
Az energiák attól hogy nem látjuk még léteznek. A kimondott szó, kigondolt gondolat, az érzelmek mind-mind energia. Attól, hogy milyen szándékból jött határozza meg a minőségét. Szomorúságból csak szomorú energia lehet, szeretetből csak szeretettel teli energia lehet és így tovább. Amilyen a kibocsájtott energia, olyan lesz a visszacsatolás. Gondoljunk csak bele, ha valaki, valami felé szeretetet sugárzol az kivirul, meggyógyul. De ha az ellenkezőjét teszi, mondjuk utálat, düh megy felé, lebetegszik, mérgesebb lesz és ez fog visszajönni. Hát gondolkodj, légy tudatos mielőtt cselekszel!

2015. február 9., hétfő

Folytatás..... van-e túlvilág?

                   




      Ha olvastad az előző blogot, biztosan emlékszel, hogy ott hagytam abba - elkezdtem bízni, hogy létezik az élet utáni élet:)

Ma már biztos vagyok benne.
2o-as éveimben, sajnos elvesztettem kedves nagymamám. De mielőtt elment volna történt egy-két dolog, mire az emberek azt mondanák véletlen, vagy esetleg megérzés.
Igen megérzés, de a lélek üzenete által. Mamám nagyon idős volt már, de betegségnek semmi jele, sőt korához képest nagyon is jól tartotta magát. Épp nálunk töltötte a nyarat, mikor ősszel már nagyon vágyódott haza. Ezért megbeszélték szüleimmel hogy szeptember elején haza viszik Szabolcsba.
Ami érdekes volt, hogy a nagyi úgy dolgozott a kertben szüleimnek (kérés nélkül), mintha mindent elakart volna egyedül intézni, hiába mondtuk mama pihenj, nem kell ezt csinálnod..... de ő ment és tette a dolgát.
Eljött az utazás előtti nap. Mikor odahajoltam puszit adni és megölelni, fura érzés fogott el, és mintha valaki mondta volna - most látod utoljára - még meg is ráztam a fejem, mit talán észre is vehettek és magamban azt mondtam, dehogy...... és a belső hang ismét felelt - de igen most látod utoljára.
Nem tudtam mire vélni ezt az érzést és belső hangot, de nem foglalkoztam vele. Nem. A mama még nem halhat meg, nem is beteg ...... és még jól tartja magát, talán jobban mint bárki aki nála min. 2o évvel fiatalabb.
Aztán eltelt két hét és jött egy távirat......, mama meghalt. Egyszerűen elaludt.
A szívem majd meghasadt. Útnak indultunk, apum anyukája volt a mama, ezért őt is nagyon megviselte, de anyumat is.
A temetés előtti nap délutánján meg is érkeztünk mamám házához. A rokonok fogadtak, sírtunk beszélgettünk.... aztán eljött az este, mikor mindenki nyugovóra tért.
Szokásomhoz híven és a mamával történtek miatt is lefekvéskor imádkoztam. A villany lekapcsolása után alig telt el pár perc - ébren voltam - hallottam ahogy a kutyák vonyítani kezdtek. Az az érzésem támadt, mintha a kert vége felől a mama jönne és a kutyák érzik vagy látják, ezért vonyítanak. Ebben az időben még nem hittem 1oo%-ig a túlvilágban, de reméltem. Egyszer csak a kutyák vonyítása elhallgatott. A bejárati ajtó felöl két csosszanást hallottam, mintha valaki bejött volna. Ajtó zárva volt. Ekkor már kicsit féltem. Nem gondoltam azt, hogy ez csak az én elmém játéka, mert tudtam, hogy jól hallok mindent és ébren vagyok. Pár perccel később ahogy az ágyban feküdtem, bokámon két lágy kéznek az érintését éreztem, finoman de határozottan. A frász tört ki, szívem a torkomban. Életemben nem éltem ilyet át, hogy hang sem jött ki a torkomon, sőt mozdulni nem tudtam. De biztos voltam benne, hogy az én mamám eljött hozzám, hogy elköszönjön. Imádtam őt életében, de most nagyon meg voltam ijedve, csak az agyam tudott működni. Igy hát elkezdtem kérni őt, mama szeretlek, de most hagyj engem. És Istenhez imádkoztam. Eltelt egy kis idő mire megbírtam magam mozdítani és a mellettem fekvő akkori férjemnek szóljak. De elmondani nem mertem.
Reggel mikor felkeltünk, első dolgom volt, hogy édesanyámnak elmeséljem a velem történteket, de ő meg előzött. Elmesélte szinte szó szerint a kutyák vonyítását, csosszanást és aztán azt, ahogy ő az oldalán feküdt és valaki lágyan megigazgatta rajta a takarót. Tudta, hogy a mama az. Tehát egyszerre ketten is átéltük a különös eseményeket, egymástól független helyiségben. Másnap a temetésen, gyönyörű idő volt, hét ágra sütött a nap, de ahogy a koporsót kísértük, anyu összekulcsolt kezére mint egy könnycsepp a derült égből vízcsepp pottyant. Talán a mama búcsúja volt ez...................
Innentől én már rendíthetetlenül hittem abba, hogy a lélek tovább él. De itt még nem volt vége a csodálatos dolgoknak és néha nem csodálatos dolgoknak, melyek azóta is történnek velem.
Folytatás a következő blogban.......Ha bárkinek van hasonló tapasztalata, hozzászólását szívesen veszem.

2015. január 30., péntek

A kezdet

 
  Sziasztok!                                                                                                              

Dóra vagyok. Van egy weboldalam http://www.doratanacsadas.hu/, mely azért jött létre, hogy segíteni tudjak mindenkinek akinek erre igénye van. Tanácsadással, jóslással foglalkozom. Pályámat több mint 20 éve kezdtem. Az elején természetesen a kíváncsiság hajtott. Szerettem volna többet tudni a világról, önmagamról, miért is élünk, mi a célunk és a feladatunk.  Keresztény családból származom, ahol a hit mindig is fontos volt és a mai napig az. Gyerekkoromban is már sok olyan nehézséggel kellett szembenéznem, mely (ma már tudom) erősített engem. Tudom, hogy sok ember él a földön akinek hasonlóan nehéz gyermekkor, élet, vagy kapcsolati problémák tarkítják az életét.
Senki ne keseredjen el, hisz ezek a segítőink életünk útján. Minden előre el lett tervezve: a bánat, az öröm, a jó és rossz történések, az emberek kiket megismerünk, sőt a család és a szülők (kiket mi választottunk) leszületésünk előtt.
Hogy visszatérjek a keresztény neveltetéshez akkoriban nagyon erősen hittem Istenben (most is, csak másképp). De mindig foglalkoztatott egy dolog. Ha Isten ennyire szeret minket miért történnek rossz dolgok, betegségek, halál és a többi iszonyat? Ha Isten jó és szerető akkor miért hagyja, hogy ezek a dolgok velem, velünk megtörténjenek? Egyáltalán Ő akarja, hogy így legyen?
Hittem, féltem a haragjától, de valamit nem találtam teljesen egésznek.

Tudjuk, hogy a gyermekek kb. 6-7 éves korukig képesek érzékelni más dimenziókat, olyat is látni, mit mi felnőttek már elfelejtettünk.

Első találkozásom Jézussal kb. erre az időre tehető. Én sem hittem el amit látok, de ma már tudom, hogy valóság volt.
Minden este imádkoztunk mi gyermekek, ahogy tanítottak minket a szüleink. Egyszer nagyon el voltam keseredve, féltem a hidegháború miatt (bár akkoriban, csak annyit értettem a világból, hogy a két nagyhatalom Amerika és Szovjetunió nem kedveli egymást és bármikor kirobbanhat egy világháború).
Folyton azért imádkoztam, hogy ez ne történjen meg és szüleim hosszú életűek legyenek. Fontos volt a biztonság, a szeretet és a boldogság. Ez ma sincs másképp, de ma már az én szüleim sajnos nincsenek velünk. De vannak testvéreim, akikkel a kapcsolatunk nagyon jó, erre büszke vagyok és főként a szülőkre akik ezt elérték néha kemény nevelésükkel de annál több szeretettel és becsülettel.
Ahogy aggodalmaim miatt Istenhez imádkoztam és az ablakon át az utcát figyeltem a szomszéd kerítése teteje felett észrevettem egy alakot aki nagyon hasonlított Jézushoz. Fehér hosszú gyolcsruha, mezítláb, a haj a szakáll ugyan az, mint a képeken. Nagyon megijedtem. Azt gondoltam képzelődőm. Féltem. Aztán kérdések sora. Miért pont én láthatom? Nem vagyon olyan jó ember, gyermek, hogy én őt láthassam. De bármerre jártak is a gondolataim akár hányszor néztem ki az ablakon Ő még mindig ott állt vagy inkább lebegett és csak nézett felém kedves arccal.
Nem mondtam el senkinek talán azért, mert féltem attól hülyének gondolnak, meg a katolikus nevelésből kifolyólag - hogyan láthatnám én, hisz CSAK egy gyerek vagyok. Jó és rossz tulajdonságokkal, és sokat rosszalkodom, néha füllentek velem ilyen nem történhet, mert nem vagyok JÓ.
Így hát ez a történet megmaradt magamnak, a kételyeimmel a világról tudott addigi ismereteimmel.
Egyszer aztán sok év múlva egy könyv akadt a kezembe. Élet a halál után címmel. Érdekesnek találtam, elkezdtem olvasni. Sok ellentmondást fedeztem fel benne, az addig általam ismert, és tanult valósággal. Még is olyan jó volt arra gondolni, hogy a halál után nem halunk meg, csak átkerülünk egy másik világba, és az élet nem ér véget. Kicsit felvillanyozott, jobb volt így a halálra gondolni, jobban eltudtam így fogadni, hogy egyszer majd el kell menni. De egyben oriási kavarodást okozott a lelkemben. Akkor most hogyan is van?
Most mi az igaz? Az egyház azt tanítja, hogy élünk..... meghalunk..... aki jó a mennybe kerül aki rossz a pokolba. Ennyi. Nincs visszaút. Majd egyszer.... mikor a világnak vége és a jó Isten előveszi a lelkeket, hogy megítélje és a jók majd feltámadnak. Na ezt sose tudtam megérteni, hogyan is lesz és mikor és hogy én most akkor hova kerülök majd. Nem tartottam magam hibátlan embernek de rossznak sem, hogy poklot érdemeljek. Mi van azokkal akik öltek, vagy raboltak? Én ilyet nem tettem, de a mennybe se mehetek mert nem vagyok teljesen tiszta, vannak néha rossz gondolataim, néha utálok másokat, néha hazudok félelemből vagy egyéb okból....... Akkor most mi lesz?
És itt elkezdtem gondolkodni, elkezdtem a világot kicsit másképp is szemlélni. Kutatni, olvasni, tanulni és egyre jobban érdekelt a spiritualizmus a szemléletváltás. Ettől még tiszteltem és tisztelem a vallásokat, de mindig is azt vallottam az Isten egy. Teljesen mindegy milyen névvel ruházzuk fel. Minden vallásban van igazság és van amit az emberek (bár nem szabadna) elferdítenek, hogy ezzel irányíthassák a többi embert. Vagy kordában tarthassák, megfélemlítsék......
Folytatás a következő írásomban...................................

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy leírjam történetek, tapasztalatok és tanulás által szerzett saját tapasztalataimat, fejlődésem folyamatát, talán ezzel is segítve mindazon útkeresőknek akik valahol megtorpantak, nem látják a tovább-ot, vagy egyszerűen kíváncsiak egy másik szemszögre:)